Sorban Ájuló barátom, aki, akkor még a barátom volt, jókat somolygott azon, hogy ez hülyeség, nem ájulékony. Nevében benne rejlett a Jóban Árulós is, melyet negatív csengése miatt nem említettem meg.
Amíg hetekig az utcákon éltem, enni csak az volt, amit az Úr adott akár visszaváltandó üres üvegek formájában, akár karitatív szervezetek által osztott élelmiszercsomag képében, addig Sorban Ájuló barátomnak, aki, akkor még a barátom volt (kinek egyébiránt kölcsönt is adtam még, mikor jobban ment, hogy majd megadod, amikor neked megy jobban), valahogy nem jutott eszébe még csak azt sem megkérdeznie, hogy nem vagyok-e éhes. Mivel jövedelme volt és vadonatúj márkás edzőcipőt vásárolni tudott és mert egy fillért nem adott vissza magától (én ugye úr vagyok, nem kérek, pláne nem sajátot és vissza, elvárom, már csak kölcsönös-egymást-nemszopatási-alapon (hívhatjuk akár keresztény erkölcsiségnek) is) így hát valóra váltotta a nevében rejtettet.
Sorban Ájuló elárult akkor, amikor neki jól ment, nekem meg rosszul.
Jóban Árulós.
Nem barátom.
Idegen.
Eztán feleslegesen zörget ajtómon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése